Miskolc városában egy gyönyörű középkori vár. Remek kirándulóhely, idegenvezetéssel. A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár, a mai, gótikus vár a tatárjárás…
Nos kérem, aki azt hiszi tudja milyen a kék szín, annak rá kell döbbennie, hogy téved! Ehhez persze el kell utazni Caprira. Ott aztán bárki könnyedén beláthatja, hogy a tenger kék színe olyan varázslatos, olyan csodálatos, hogy azt sem szavak…
A nyugati Mecsek legmagasabb csúcsa a Pécs mellett emelkedő, közel 600 méteres Jakab-hegy. A hegy meredek déli oldalát jellegzetes színű, vörös permi homokkő alkotja, amelyből a víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket…
Másnap reggel elindultunk a szép lila buszunkkal Londonba, ahol először fakultatív program lehetőségek között választhattunk. Akik hírességekkel szerettek volna fotózkodni, még ha csak viaszból is voltak a Madame Tussaud’s panoptikumba indultak, akiket a nyomozósdi…
A Stonehenge-hez érve furcsa volt, hogy egy kőrakást ennyire tud élvezni az ember. Persze erről az is tehet, hogy idegenvezetőnk hosszasan részletezte a kövek történetét. Valójában a legmegdöbbentőbb azzal szembesülni, hogy a fizika törvényei szerint ezek a kövek nem lehetnének ott…
Tenerife, vagyis ahogy a németek mondják Teneriffa (ezentúl így is írom, mert jobban tetszik) egy nagyon érdekes vulkanikus eredetű sziget egzotikus növényekkel, bizarr tájjal és alvó vulkánokkal. Ezért csendben, lábujjhegyen közlekedtünk…
Egész Visegrád egy kiváló, tökéletes kirándulóhely. Érdemes körbejárni a tájat a Királyi palotán, Fellegváron kívül is. A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében. A romjaiban…
Bármely irányból közelítjük meg Sümeget, szemünkbe tűnik a várhegy tetején a festői szépségű vár, mely mintegy királyi korona ékeskedik a város felett. S a hegy tövében ott ragyog szürkésfehér színű falával, barokkos toronysisakjával a ferences templom…
Az északi part egyik legkisebb települése, 174 lakossal. A kis falu házai fehér tornyú templomok közé bújva a Pécsely-patak mellett sorakoznak. A környéken talált római kori épületmaradványok a III-IV. századból valók. A török pusztítás következtében…
Canterbury egy hangulatos kisváros barátságos utcákkal, egyenruhás diákokkal, szokatlan és ijesztő módon az utca bal oldalán közlekedő autósokkal, minden utcájában minimum három szuvenír árus bolttal és egy óriási katedrálissal. A szuvenír…
Salisbury Anglia délnyugati részén fekvő város és fő látványossága a katedrális, ami a 123 méteres templomtornyával a legmagasabb az Egyesült Királyságban. Az épületben található a négy fennmaradt Magna Charta másolatból a legjobb állapotban lévő példány…
A Buckingham Palotához érve megnézhettük a táblát, amire az volt kiírva, hogy őrségváltás csak holnap lesz. Magát a palotát, illetve az előtte strázsáló fekete kucsmás őröket azért megcsodáltuk. Valamint még egy lovas felvonulást is elcsíptünk. A Buckingham-palota…
Dublin - a főváros. Észak - Dublin. A Parnell tér északi végén van egy kis csendes park, melyet az ír szabadság ügyéért elesetteknek szenteltek. Az Emlékezés Kertje az a hely, ahol az 1916-os húsvéti felkelés vezetőit a Kilmainham börtönben…
Portsmouth Anglia déli partjának egyik nagyvárosa 186 ezer lakossal. Évszázadokig meghatározó jelentőségű hadikikötő volt, ma is a Royal Navy egyik központja. A város nagy része Portsea Island félszigeten fekszik. Hosszú időn át a franciák elleni…
A Szent James parkon átsétálva szerettünk volna eljutni a Buckingham Palotáig, amit némileg nehezített a szabadon mászkáló állatsereg, és az is, hogy lépésenként meg kellett állni fotózni, mert mind aranyosak voltak. A St. James Park, magyarosabban…
Winchester Anglia déli részén fekvő történelmi város. Lakossága 40 000 fő, akik a város középpontjától mérve egy 5 km-es sugarú körön belül laknak. Ez a City of Winchester helyi önkormányzati kerület része, mely sokkal nagyobb területet foglal…
A Királyok völgye Egyiptom középső részén helyezkedik el, ezen a helyen királyok és nagy hatalmú nemesek számára épültek sírok. A vádi két völgyből áll, a keleti, ahol a legtöbb királyi sír található és a nyugati völgyből…
Észak - Írország. St. Columba 546-ban alapított itt, a Foyle folyó mellett egy kolostort. Doire-nek (tölgyesnek) nevezte el, amit később Derry-re angolosítottak. 1613-ban londoni céhek telepítési területnek jelölték ki. Így kapta a London…
Skócia történelmi fővárosa Középkori óváros, a királyi vár, katedrális, séta a vár alatt. Nagyon kevés egy fél nap! Sajátságos hangulatú, gyönyörű város. Jól működő szállás a reptér mellett, 2 éjszakára…
Középkori városfallal körbevett óvárosban áll a katedrális. 1184 óta többször átépítették, bővítették. Gyönyörű a később hozzáépített késő gótikus, legyező díszítésű boltozata. Becket Tamás meggyilkolásának helyét négyszögletes kő jelzi. IV…
Sziasztok, Gábor vagyok! Egy szép áprilisi hétvégén megint a hónom alá kaptam az unokámat és eljöttünk megnézni a visegrádi királyi palotát. Ezt már több okból kifolyólag is meg akartam tenni, ezek közül az egyik, hogy a Visegrád nagy beszámolóhoz…
Magyarország talán legméltatlanabbul látogatatlan történelmi nevezetessége a visegrádi királyi palota. Ahhoz képest, hogy a vár sokszor tele van látogatóval, itt alig lézengnek az emberek, pedig ott jártunkkor augusztus 19.-e volt. A palota…
Nagyon szépen ránk maradt rom. Csak átutazóban jártam erre, érdemes megállni egy kis pihenőre. A múlt szól ezekből a falakból. A torony romjai 1733-ban még álltak. 1082-ben község állt ezen a helyen, melynek temploma a XII. században épült. A régészeti kutatás…
Sziasztok, Gábor vagyok! Rózsahegy Vlkolinecen túl egy másik kellemes hellyel is szolgálhat, ez Malinô Brdo. Ez tulajdonképpen egy sípálya rendszer, ahová kabinos felvonóval lehet eljutni. A felvonó alsó állomása a Vág mentén haladó útról közelíthető…
Sziasztok, Gábor vagyok! A múltkor, amikor a Móri árok több helyét megtekintettem (Mór, Fehérvárcsurgó, stb.) volt egy-két hely, ami kimaradt. A kitűnő időre való tekintettel a hónunk alá csaptuk az unokánkat és elmentünk egy jót kirándulni…
A Csobánc-várhoz tett túránk során találkoztunk a hegy oldalában a Rossz-templom rommal. Idáig még viszonylag kellemes a séta felfele, innentől egy kissé húzósabbá válik az út. A templomrom több hasonló rommal ellentétben ma már nem is igazán hasonlít templomra…
Nagyon sokat voltam már itt és elég jó de nagyon drága hely. A tengerben nagyon sok szélmalom áll. Lenne mit e téren tanulnunk, és nem elvetni ha valaki ki szeretné használni a természet környezetbarát energiaforrását, arra hivatkozva hogy nem illik bele a környezetbe…
A Jeli Arborétumot 1922-ben kezdte kialakítani gróf Ambrózy-Migazzi István. A hely kiválasztásában Malonyán szerzett tapasztalataira támaszkodott. Figyelembe vette a talajszerkezeten kívül a szubalpin és a mediterrán hatás együttes jelenlétét…
Üdvözlök mindenkit. Egy huzamosabb kihagyás után egy régebbi helyet teszek fel, még a Fertő-tó körüli kiránduláskor voltunk itt. Sajnos a helyhez semmilyen történetet nem sikerült kiderítenem. Mi az esti és a kora-reggeli órákban kirándultunk itt, illetve végigmentünk a cölöpházakhoz vezető stégen…
A falu nemzetközi hírű nevezetessége a Petőfi utca. Az itt álló szép bakonyi házak bemutatják a régi faluszerkezetet. A terület 1990 óta a Nemzeti Örökség része. A települést 1171-ben említik először, később, a török kor háborúi során elnéptelenedett…